Női elutasítás jelei
Az elutasítás azért olyan fájdalmas, mert tulajdonképpen az önbecsülésünket sértik meg vele. Az ember magába vetett hitét kérdőjelezi meg. Mindenkinek van egy elképzelése magáról, hogy mennyire jó pasi, mi az a kategória, amin belül van esélye sikeresen ismerkedni. Amikor pedig azt a visszaigazolást kapod, hogy az a kategória mégsem tiéd, hajlamos leszel kételkedni önmagadban és az erősségeidben. Az a helyzet, amikor elutasítanak minket nem minden esetben a legrosszabb dolog, ami történhet velünk, ugyanis ennek segítségével tudjuk minimalizálni azt az időt, amiben a csalódást dolgozzuk fel.
Na, de nézzük is meg, hogy mik a női elutasítás jelei:
Női elutasítás jelei: sose ér rá
A legegyértelműbb jel az, amikor sose ér rá. Bármikor kérdezzük, bármilyen időpontra tesszük a randevút, kitérő választ kapunk rá, de a lényege az, hogy nem jön el velünk. Kifogás, kifogás hátán. Érdemes megfigyelni, hogy van olyan nő, aki nem fog direkt választ adni neked, mert nem szeretne megbántani, azt hiszi egyszerűbb tudomásul venned azt a tényt, hogy az időbeosztásotok nem passzol egymáshoz, mint azt, hogy nem jössz be neki. Innentől kezdve pedig rajtunk van a sor, hogy elgondolkozzunk azon, hogy érdemes-e tovább erőltetni, vesszük-e a lapot, vagy jobb a lelkünknek, ha kimondatjuk vele, hogy nincs esélyünk nála.
Női elutasítás jelei: ha volt első randi
Amikor pedig már megtörtént az első randevú, nyilván mindenkinek van elképzelése arról, hogy mennyire volt sikeres a találkozó, de az, hogy lesz-e ennek folytatása vagy sem, sok mindenből leszűrhető. Mi a nő reakciója, ha azt mondjuk neki, hogy ezt majd a következő randin szívesen megmutatnám neked. Ha nincs közvetlen reakció arra, amikor te a folytatásról beszélsz, talán még a nő szeme is kikerekedik, esetleg felszisszen, akkor elkezdhetsz gyanakodni, hogy talán azért, mert nem is lesz. A nők azért kertelnek folyamatosan, mert nem szeretik látni azt, hogy ők tettek valakit szomorúvá, boldogtalanná.
Női elutasítás jelei: férfi-női barátság
Ismerjük-e a férfi-női barátságot? A nőknél, ha egy férfi nem potenciális pasi jelölt, ellenben jól el tud vele beszélgetni, bedobja a bűvös mondatot, hogy legyünk barátok. A barátzóna a nőknél teljesen komfortos. Egy baráttal tulajdonképpen mindent csinálhat, amit a pasijával. Csak nyitva hagyja azt a bizonyos kiskaput, ha jönne jobb, akkor rögtön tud lépni, mert hisz mi csak barátok vagyunk, nincs köztünk semmi komoly. Vannak olyan férfiak, akit a visszautasítás feltüzel. Még jobban szeretné meghódítani a kiszemelt nőt, álmai vágyát. Kihívásnak fogja fel a helyzetet. Ha egy nő figyelmét nem sikerül felkeltenie. Randi folyamán a kiszemelt nő több jelet is küld a férfinak, amit ha nem értelmez helyesen, bizony átmegy zaklatásba az udvarlás.
Női elutasítás jelei: kevés információ
A női elutasítás jelei közé sorolhatjuk, ha nagyon kevés információt árul el magáról. Kik a barátai, merre lakik, kivel lakik, mivel közlekedik, hol dolgozik. Ezek mind olyan információk, amikre később egy esetleges kifogást tud alapítani, vagy a férfi tudja zaklatásként felhasználni.
Női elutasítás jelei: nem vagytok szinkronban
A randi alkalmával a férfi és a nő összhang esetén átveszik egymás mozdulatát, úgymond szinkronba kerülnek. Az is egy jel lehet, ha a nő nem kerül veled szinkronba. A teste minden porcikája tiltakozik az ellen, hogy veled legyen. Az órát nézi, hogy mikor nem kellemetlen felállni és hazamenni. A női elutasítás jelei közé sorolnám még azt is , hogy nem fűzi veled tovább a beszélgetést. Felhozol egy témát és vagy rövidre zárja, vagy téged beszéltet, és ő már azon gondolkozik, hogy otthon függönyt kéne mosni, esetleg elfogyott a tej.
Női elutasítás jelei: csak simán nem
A másik ilyen jel, amikor a férfi minden ötletére azt mondja a nő, hogy nem. A férfi megkérdezi, hogy van kedved táncolni? A nő pedig rávágja, hogy nem. De ugyanez a helyzet a billiárdozással, vagy bowlinggal. A nő a randit megpróbálja kudarcba fullasztani, hogy legyen minél hamarabb vége.
Női elutasítás jelei: kéreti magát
Látható, hogy vannak olyan helyzetek, amikor a nő tényleg csak kéreti magát, hogy nehezebben kaphatónak tűnjön. Ezekben az esetekben viszont küld némi pozitív megerősítést, hogy érdemes udvarolni, mert a nő is vonzódik a férfihoz.
Női elutasítás jelei: abszolút elutasítás
A másik oldal viszont a nő abszolút elutasítása, távolságtartása, amikor semmilyen jelet nem kap a férfi, ellenben ő érzelmi elfogultsága miatt nem veszi észre a nyilvánvaló helyzetet.
Hollenda Zsolt
life coach, business coach, tréner
A WEBOLDAL ÜZEMELTETŐJE
Hollenda Zsolt
life coach, business coach, tréner
Jogi dolgok
Adatvédelmi szabályzat
Tárhely szolgáltató
Impresszum
Copyright
Minden jog fenntartva (c) Hollenda Zsolt life coach, business coach, tréner.
Az oldal tartalmának felhasználása csak Hollenda Zsolt előzetes írásos engedélyével lehetsége.
Az oldalon található írások a tájékoztatást szolgálják, nem minősülnek jogi, pénzügyi, vagy egészségügyi tanácsadásnak.