Önbizalom növelés gyerekeknek

Szerző: Önbizalom, Önbizalom növelés gyerekeknek

Az önbizalom növelés gyerekeknek egy rendkívül fontos dolog.
Nagyon sok gyereknek van szükség önbizalom növelésre, de ezt a szülőknek nem könnyű észrevenni.
Nagyon sok felnőtt saját magáról sem tudja, hogy önbizalomhiányos, akkor hogy várhatnánk el ezt egy gyerektől. Ezért a szülőknek kell figyelni a jeleket és mihamarabb beavatkozni.
Az önbizalom növelést gyereknek nem lehet túl korán elkezdeni, mivel a külvilág ingerei (bölcsőde, óvoda, iskola) sokszor ellenünk dolgoznak, és nekünk törekednünk kell rá, hogy a mérleg mindig helyre billenjen.

De lássuk mit is gondolnak magukról a gyerekek:


ÖNBIZALOM NÖVELÉS GYEREKEKNEK: Hogyan fejlődik az önbizalom a gyerekeknél?


Gyerekek kellő önbizalommal

  • jól érzik magukat a bőrükben és elfogadják
  • saját magukat
  • magabiztosnak érzi magát
  • büszkék arra, amiket elértek
  • csupa jó dolgokat gondolnak magukról
  • hisznek magukban

Gyerekek kis önbizalommal

  • túlságosan kritikusak, kemények magukkal szemben
  • úgy érzik, nem olyan jók, mint a többi gyerek
  • többször gondolnak azokra a dolgokra amelyek
  • nem sikerültek, mint azokra amikor sikeresek voltak valamiben
  • nem hisznek magukban
  • kétségei vannak afelől, hogy nekik bármi is sikerülhet

ÖNBIZALOM NÖVELÉS GYEREKEKNEK: Miért fontos az önbizalom növelése gyerekeknél?

Az önbizalom növelése gyerekeknél egy rendkívül fontos feladat, amiben elsősorban a szülők tudnak segíteni.


De milyen is az a gyerek akinek nincs szüksége önbizalom növelésre:

  • Azok a gyerekek, akik jól érzik magukat, nyitottak az új dolgok kipróbálására.
  • A kellő önbizalommal rendelkező gyermek, nagyobb valószínűséggel vág bele egy nehezebb kihívásba.
  • Már előre büszkék arra, hogy miket fog elérni.
    A megfelelő önértékelés segít a gyerekeknek megbirkózni a felmerülő gondokkal, könnyebben oldják meg az útjukba kerülő problémákat.
  • Ha valami nem sikerül nekik elsőre, akkor sem adják fel, hanem még nagyobb lendülettel próbálják újra.
  • Ennek eredményeképpen sikereket fognak elérni, népszerűek lesznek az élet több területén, legyen szó óvodáról, iskoláról vagy a barátairól.
  • Ezek a sikerek hatással lesznek a felnőttkori saját mag megítélésében.

Lássuk milyen is az a gyerek akinek szüksége van az önbizalom növelésre:

  • Az alacsony önbizalommal rendelkező gyerekek bizonytalanok magukban.
  • Úgy gondolják, hogy mások nem fogadják el őket.
  • Lehet, hogy mások rosszul kezelik őket.
  • Keményen állhatnak fel magukkal szemben.
  • Általában könnyen feladják, vagy egyáltalán nem próbálkoznak bizonyos dolgok elérésével.
  • Az alacsony önbizalmú gyerekek nehezen tudnak megbirkózni azzal, ha hibát követnek el.
.

ÖNBIZALOM NÖVELÉS GYEREKEKNEK: Hogyan fejlődik az önbizalom a gyerekeknél?


Az önbizalom már a csecsemő korban jelen van és lassan fejlődik, alakul az idő múlásával.
Akkor tud fejlődni gyerek önbizalma, ha:

  • biztonságban érzi magát,
  • szeretet és elfogadás veszi körül,
  • pozitív figyelmet és szeretetteljes ellátást kap

Mivel a csecsemők totyogós kicsi gyerekké, majd nagyobbacska gyermekké növekednek, képesek lesznek már maguk csinálni bizonyos dolgokat. Jól érzik magukat, amikor képesek új készségeiket kipróbálni. Ezáltal az önbizalmuk növekszik. Ez az időszak nagyon fontos hatással van az önbizalmuk kialakulására. A szülők figyelmet és türelmet kell, hogy szenteljenek nekik, hagyni kell, hogy a gyermek megpróbálja az új kihívást. A szülő pedig mosolyogjon, és mutassa ki, éreztesse mennyire büszke arra amit a gyermeke elért. Erősítsük a gyerekben a sikerélményeket, ha valamit meg tud csinálni akkor dicsérjük meg.

Ahogy a gyerekek nőnek, az önbizalmuk is egyre nőhet. Amikor a gyerekek megpróbálnak új dolgokat, valami újba fognak az esély arra, hogy az önbizalmuk növekedjen.
Ez történhet akkor, ha a gyerekek:

  • előrelép egy új cél felé
  • új dolgok tanul az iskolában
  • készségek sajátít el – zene, sport, művészet,
  • főzés, technikai készségek
  • gyakorolja kedvenc tevékenységeit
  • segít vagy ad valamit valakinek, vagy csak
  • simán kedves valakihez
  • keményen próbál valamit elérni
  • olyan dolgokat tesz, amik jók és élvezi azt

Amikor a gyerekeknek van önbizalma, akkor magabiztosak, képesek elérni dolgokat elfogadják saját magukat.


ÖNBIZALOM NÖVELÉS GYEREKEKNEK: Mit tehetnek a szülők?


Minden gyermek más. Az önbizalom bizonyos gyerekeknél könnyebben kialakul, míg egyeseknél ez nem megy olyan könnyen. És egyes gyerekek olyan dolgokkal nézhetnek szembe, amelyek csökkenthetik az önbizalmukat. De még ha a gyermek önbizalma alacsony, akkor is fel lehet őket emelni, sőt ezt szülőként meg is kell tennünk.

Íme 7 egyszerű lépés, amiket a szülők tehetnek, hogy segítsenek a gyerekeknek abban, hogy legyen kellő önbizalmuk:


1. Segítsünk gyermeknek megtanulni a dolgokat:


Minden korban új dolgokkal kell szembenéznie a gyerekeknek. Még a gyermekkorban is, amikor megtanulják egyedül tartani a poharat vagy megteszik az első lépéseket, ezek az újonnan megtanult dolgok, mind-mind boldoggá, magabiztossá teszik őket. Ahogy a gyermek növekszik, olyan dolgok, mint az egyedül felöltözés, a cipő egyedüli bekötése, olvasás vagy kerékpározás megtanulása, esély az önbizalom növekedésére.


2. Amikor tanítjuk a gyerekeket, mindig mutassuk meg, segítsünk neki, hogy hogyan kell csinálni a dolgokat:


Akkor is legyünk türelmesek, ha néha nem sikerül minden rögtön és hibákat követnek el. Győzzük meg arról, hogy van több lehetősége arra, hogy elsajátítsa az adott dolgot és ne sürgessük. Hagyjuk kibontakozni, hagyjuk haladni a kis saját tempójában. Hagyjuk, hogy próbálkozzon és utána büszke legyen magára, hogy neki is sikerült. Viszont arra figyeljünk oda, hogy ne legyen túl könnyű, de túl nehéz sem a megtanulni kívánt dolog.


3. Dicsérjük a gyereket, de azt tegyük bölcsen:


Ne dicsérjük túlzásba:

A dicséretünk nem lesz hiteles, ha egyes esetekben nem éreztetjük vele, hogy most ez nem sikerült. Például, amikor gyerek elmeséli, hogy milyen nagyszerű homokvárat épített, de a végén az összedőlt, akkor mondhatjuk ezt: “Tudom, hogy ez most nem sikerült a legjobban, de mindannyiunknak vannak rosszabb napjai, de büszke vagyok rád, hogy nem adod fel.” Tudasd vele, hogy te bízol benne: “Holnap visszajössz és megpróbálod újból, tudom, hogy sikerülni fog”

Erőfeszítés a dicséretre:

Ne csak akkor dicsérjük, ha már elért valamit. Ehelyett ösztönözzük az előrehaladásra. Például: “Nagyon kitartó vagy, biztos sikerülni fog.”, “Ha sokat gyakorolsz, akkor egyre jobb helyesírási teszteket fogsz írni.”, vagy “Büszke vagyok rád, hogy gyakorolsz zongorázni, tényleg már sokkal jobban megy.” Ezzel a hozzáállással, ezzel a dicséret formával azt fogjuk elérni, hogy a gyerekek erőfeszítéseket tesznek majd a dolgok felé, megpróbálják elérni a céljaikat, törekszenek majd bizonyos dolgokat elérni. Az így támogatott gyermek, nagyobb valószínűséggel fog sikereket elérni és nem lesz gondja a kellő önbizalommal sem.

.

4. Legyen a szülő egy jó példakép:


Ha mindennapi feladatainkat (például a levelek feladása, reggeli felkelés, munkába menés, bevásárlás, takarításra vagy az autó lemosása) lelkesen végezzük, akkor jó példát mutatunk a gyereknek. A gyermek megtanulja amit tőlünk lát, látja hogy a szülei is nap mint nap kihívásokkal néznek szembe és azokat megoldják. Így ők is erőfeszítéseket fog tenni a házi feladat elvégzésére, a játék helyre pakolásával vagy az ágya bevetésével. A helyes és a helytelen viselkedést is modellezi a gyerek. Ha vidáman végezzük a feladatainkat (vagy legalább anélkül, hogy morognánk vagy panaszkodnánk közben), akkor arra tanítjuk a gyereket, hogy ugyan így tegyen ő is.


5. Tilos a kemény kritika:


Azok a megjegyzések, amelyeket a gyerekek magukról hallanak másoktól, könnyedén letörheti a magukba vetett hitüket. Kemény szavak (“Te annyira lusta vagy!”) Ez nagyon káros tud lenni, és abszolút nem motiváló. Amikor a gyerekek negatív megjegyzéseket hallanak magukról, ez árt az önbizalmuknak. Helyette legyünk a gyerekekkel türelmesek. Segítsük fókuszálni arra feladatra ami előtt áll. Ha szükséges, mutasd meg nekik, hogyan tudja azt megtenni.


6. Erősségekre fókuszálás:


Ne erőltessük azokat a dolgokat amikben esetleg nem olyan sikeres. Például, ha nem olyan ügyes a labdával, akkor ne olyan sportra írassuk be ahol a labdán van a hangsúly. Helyette járjon úszni, mert azt szereti csinálni és ügyes is benne. Ügyeljünk arra, hogy élvezze amit csinál. Győződjünk meg róla, hogy a gyermeknek van esélye a kiválasztott területen sikereket elérni. Fókuszáljunk inkább az erősségekre, mint a gyengeségekre, így segíthetünk abban, hogy a gyerekekek jól érezzék magukat az adott szituációban, feladatban.


7. Hagyjuk, hogy a gyerek segítsen másoknak:


Az önbizalma nő, amikor a gyerekek meglátják, hogy mit tehet másokért, miben lehetnek más segítségére. Gyerekek segíthetnek otthon a szüleiknek, vagy szívességet tehetnek a testvéreiknek. Segítség és a kedvesség kimutatása mások felé, mind-mind építik az önbizalmat és láthatja, hogy mások is elfogadják a segítséget és nekik is szükségük van a támogatásra.

.

Hollenda Zsolt
life coach, business coach, tréner

Online Önbizalom Növelő Tréning

A saját lakásod kényelmében tanulhatsz

Az oldal üzemeltetője
Hollenda Zsolt
1108 Budapest, Harmat utca 176. 1/5

Copyright
Minden jog fenntartva (c)
Hollenda Zsolt coach, tréner

Az oldal tartalmának felhasználása csak Hollenda Zsolt előzetes írásos engedélyével lehetsége.

Az oldalon található írások a tájékoztatást szolgálják, nem minősülnek jogi, pénzügyi, vagy egészségügyi tanácsadásnak.